hangold magad boldogságra!

Boldogságfrekvencia blog

Lehet itthon sikeres vállalkozást építeni?

8 tipp mi kell ahhoz, hogy sikeres vállalkozást építs itthon! 

 

Soha nem akartam máshol élni, soha nem hittem, hogy máshol könnyebb vagy jobb lenne az élet. Mindig volt egy mély meggyőződésem, hogy itthon is lehet boldogulni. Sokáig éreztem, hogy ezzel az elképzelésemmel árral szemben úszok, mert a legtöbben a környezetemben nem így gondolták. Sok évem telt azzal, hogy bizonygattam mindenkinek ezt a mély meggyőződésemet. Mígnem aztán belefáradtam a bizonygatásba és egyszerűen csak csináltam a dolgomat. Csináltam azt, ami belülről hívott, lelkesített. Amiben hittem. És jöttek az eredmények, jöttek a sikerek. És már nem kellett bizonygatnom. Már nem is akartam bizonygatni. A legjobb tanítás a példamutatás.

A fontos az volt, hogy magamnak bebizonyítottam, hogy igenis lehet itthon is sikeres vállalkozást építeni, lehet itthon is boldogulni. Azt az életet élem, amire mindigis vágytam. Én magam osztom be az időmet, a világ bármely pontjáról dolgozhatok, abból keresem a pénzemet, ami lelkesít, amivel hozzáteszek a világhoz, segítek másoknak is kiteljesedni.

Nincs külső korlátom, hogy mennyi pénzt tudok keresni. Ha többet szeretnék, magamon dolgozom, a belső korlátaimat tágítom és ennek az eredménye azonnal megjelenik a külső valóságban is. Csodálatos szabadság ez. 

Ahogy azonban tágítottam a valóságomat és megtapasztaltam a KÉPESSÉG MAGABIZTOSSÁGÁT, egyre inkább ott motoszkált bennem, szintén egy belső hívásként, hogy ez annyira jó, hogy ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia! Ezt meg kell mutatnom másoknak is, fel kell hívnom a figyelmét mindenkinek, hogy igenis bárki képes megvalósítani az álmait, bárki képes azt az életet élni, amire mindigis vágyott. Abból keresni a pénzét, ami az igazi HIVATÁSa, ami belső lelkesedésből, elhívásból fakad. 

boldogsa_gva_llalkoza_s_program_22.png 

Igen, megkaptam már, hogy én vagyok az utolsó idealista a világon. Örömmel vállaltam ezt a státuszt, de azóta szerencsére már látom azt is, hogy nem vagyok egyedül ebben a státuszban.. 

Hiszek abban, hogy eljön az a tökéletes világ, amikor mindenki azzal foglalkozik, ami igazán lelkesíti, ami az ő személyes ÜGYE, elhívása. Ebben a tökéletes világban nincs kiégés, nincs irigykedés, nincs gorombaság, nincs átverés, nincs lehúzás... 

Amikor azt csinálod, ami igazán lelkesít, akkor a bőség természetes következményként jelenik meg az életedben.

Ha a lelkesedés, a szenvedély vezet az utadon és megengeded a bőséget, a jólétet magadnak, akkor az úgy is lesz. A bőség a természetes alapállapotunk. Nem, ezt nem egy spirituális könyvben olvastam, a saját bőrömön tapasztaltam. Sok év tapasztalása volt, sok mélyponttal és pofáraeséssel is, de minden pofáraesésért örökre hálás leszek. 

És hálás vagyok azért is, hogy azóta többezer embernek adhattam át ezt a szemléletet, oszthattam meg a tapasztalataimat, sok ember életét megváltoztatva, ezzel is közelebb kerülve a tökéletes világhoz. 

Ez a belső motiváció vezetett oda, hogy megalkossam a Boldogságvállalkozás Programot. 

És akkor lássuk a 8 tippet, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat egy sikeres vállalkozásban! 

 

1, Találd meg azt, ami igazán lelkesít!

 Ha azzal foglalkozol, ami igazán lelkesít, amibe szerelmes vagy, amiről órákat, napokat, heteket tudsz beszélni, amiben igaz szívvel hiszel, akkor ez a lelkesedés, ez a belső tűz vezetni fog az utadon. Ettől a lelkesedéstől kinyílsz, és meglátod a lehetőségeket, amiket ebben az emelkedett állapotban képes vagy megragadni is. 

2, Ne a kifogásokat keresd, hanem a lehetőségeket!

Ahol a figyelem, ott az energia. Ha folyamatosan a kifogásokat keresed, meg is fogod találni, hogy miért ne vágj bele, miért nem éri meg vállalkozni, miért nem neked való ez a vállalkozósdi, miért jobb, ha nem ugrálsz a "biztos", megszkott életedből... Ha azonban áthelyezed a figyelmedet a másik oldalra, a lehetőségek végtelen tárháza fog feltárulni előtted. Zavarbaejtően sok lehetőséged van, csak át kell állítani a figyelmed fókuszát! 

3, Ne azt nézd miért nem lehet, hanem azt, hogy hogyan lehet... 

Az éremnek két oldala van. Eltöltheted azzal az életedet, hogy folyamatosan lebeszéled magadat az álmaidról, de dönthetsz úgy is, hogy megtalálod a módját, hogy megvalósítsd álmaid életét. Nincs olyan, hogy lehetetlen, ez csak egy kifogás arra, hogy ne kelljen tenned az álmaidért. Amikor a belső elhívásod vezet, lelkesedsz, kinyílsz, a kreativitásodnak egy olyan fokát tapasztalod meg, ami által megtalálod a megoldást az álmaid mevalósításához. 

4, Tanulj, tanulj, tanulj... 

Az a bizonyos élethosszig tartó tanulás... Nem csak az iskolapadban, hanem az Élet Iskolájában is. De az iskolapadba vagy akármilyen tanfolyamra, képzésre sincs soha késő beülni. Nincs olyan, hogy túl öreg vagyok én már ehhez... Mihez? Hogy az álmaidat éld? Azért élünk, hogy megéljük az álmainkat. Amíg élünk. Az utolsó pillanatig. 

5, Vedd körbe magad pozitív, lelkes emberekkel!

Keresd tudatosan sikeres, boldog emberek társaságát! Járj olyan közösségekben, ahol ez a szemlélet a természetes. Ahol nem a panaszkodás és a külső körülmények hibáztatása a téma, hanem a sikerek, a lelkesítő tervek és azok megvalósítása. Magával ragadó egy ilyen közösség. 

6, Tudatosítsd magadban, hogy megérdemled a boldogságot és a bőséget, megérdemled, hogy olyan életet élj, amire mindigis vágytál

Minden esetben saját magunk akadályai vagyunk. Bármilyen akadályt is tapasztalsz a külvilágban, annak a gyökerét magadban keresd! Ha nem vagy boldog, ha nem élsz bőségben, nem érzed magadat sikeresnek, valamilyen önbüntető program dolgozik benned tudatalatt, ami miatt nem engeded meg magadnak a boldogságot, a bőséget, a sikert. Írd át ezt a programot a tudatalattidban! Ismételd magadnak minden nap, hogy "Megérdemlem a boldogságot és a bőséget. Megérdemlem, hogy olyan életet éljek, amire mindig is vágytam!"

7, Tudatosítsd magadban, hogy minden képességed megvan ahhoz, hogy ezt megvalósítsd

A másik nagy akadály, ami miatt nem merünk belekezdeni saját vállalkozásba, ami miatt nem merjük az álmainkat élni, az önbizalomhiány. Nincs túl nagy kultúrája ennek itthon. Se a neveltetésben, se az oktatásban, társadalmi tudatban. Mit hallottál többször életed során? Hogy bármire képes vagy, amit csak akarsz vagy, hogy mit nem csinálsz jól? Miben vagy ügyetlen? Ez is egy nagy tanítás. Hogy a környezeti lehúzás ellenére találd meg magadban az ÖNbizalmat. Bízz magadban, tapasztald meg a KÉPESSÉG MAGABIZTOSSÁGÁT! 

8, Legyél hálás! 

A hálának varázslatos teremtő ereje van. Tudom, ellentmondásosan hangzik, de ahhoz, hogy elérd a céljaidat az az első lépés, hogy elfogadd az életedet, az itt és most-ot, úgy ahogy van! Önmagadat úgy, ahogy vagy! Vedd észre a csodákat az életedben és adj hálát értük! A hála kinyitja a lehetőségek kapuit! 

 

Ha szeretnéd te is álmaid életét élni, ha szeretnél abból élni, ami szívből lelkesít, csatlakozz a BOLDOGSÁGVÁLLALKOZÓK inspiráló csapatához és valósítsd meg te is akár már nyárra a te személyes BOLDOGSÁGVÁLLALKOZÁSODAT! 

 

 

 Boldogságvállalkozás Program

8 hetes egyedülálló gyakorlati önismereti vállalkozói program, inspiráló közösségben. 

 

Kezdés: július 2. 

Helyszín: online oktatási felület, így akárhol laksz, tudsz csatlakozni

Limitált létszám. Már csak 15 szabad hely.  

Részletekhez kattints a képre!

katabv.jpg

 

 

Hála kihívás 2018- eddzük közösen a hálaizmainkat!

halakihivas.jpg

Spontán ötletként az év utolsó napján életre hívtam egy kihívást január 1-től. 40 nap a hála jegyében. 40 napon keresztül minden nap végzünk egy egyszerű, ám annál hatásosabb hálagyakorlatot. 

Az én életemben ez az egyszerű hálagyakorlat szó szerint a csodák kapuját nyitotta ki. Olyan kegyelmi állapotot élek meg a hála létállapotban, amit úgy éreztem mindenkinek meg kell tapasztalnia. Teljen 2018 a hála jegyében!

Adj hálát minden nap 10 dologért!

 

10 dolog, amiért hálás vagy. 40 napon keresztül. Azaz összesen 400 dolog, amiért hálás vagy. Soknak tűnik? Igen. Elsőre mindenkinek soknak tűnik. Pedig már néhány nap után annyira edzettek lesznek a hálaizmaid, hogy észre se veszed és már a 12. háládat írod... 

Mik azok a hálaizmok? 

Nem véletlen hívom "hálaizmok edzésének". Ugyanolyan mint bármelyik más izmunk. Először, amíg még edzetlen, nehezére esik egy kicsike mozgás is, aztán napról napra egyre edzettebb lesz és egyre könnyebben megy a gyakorlat. Egyre többet bír. A hálagyakorlat is ilyen. Napról napra egyre könnyebben összejön a 10 hála vagy akár több is és egyre mélyebben fogod átélni a hála csodálatos érzését is. 

 

Mit nyersz, ha a végigcsinálod a Hála kihívást? 

 

hala.jpg 

 Az a jó a hálagyakorlatban, hogy már az első nap érezni fogod az áldásos hatását. De innen még bőven van tovább.  Napról napra egyre mélyülni fog a gyakorlat, az élmény. Egyre mélyebb dolgok fognak felszínre kerülni, amiért hálás vagy és egyre gyakrabban fogod megtapasztalni a spontán hála állapotát is. 

A tudatos hálagyakorlattal a figyelmedet a jó dolgokra fókuszálod. Ahol a figyelem, ott az energia. Ezáltal egyre több jó dolgot fogsz bevonzani, azaz észrevenni az életedben! Olyan kapuk nyílnak meg előtted a hála hatására, amiről eddig álmodni se mertél. Olyan lehetőségeket veszel észre, amik mellett eddig simán elmentél. Olyan csodák érkeznek az életedbe, amik

Mi mindenért tudsz hálát adni? 

 

1. Hálát adsz valamiért, ami jó az életedben. Ez a legkönnyebb. Kezdőknek ajánlott. De persze már ehhez is tudatosság szüskéges. Hiszen annyi jó dolog történik az életünkben, amik mellett elrohanunk, anélkül, hogy megállnánk egy pillanatra és hálát adnánk érte. Ha csak a jó dolgokért adsz hálát az életedben, máris hatalmasat léptél előre.

2. Hálát adsz valamiért, ami természetes. Ehhez már nagyobb fokú tudatosság szükséges, ami a hálagyakorlatok hatására viszonylag gyorsan meg is fog érkezni. Ilyenkor már észreveszel olyan dolgokat is, amik természetesek az életedben. Tulajdonképpen ez is a jó dolgokhoz tartozik, csak már egy nehezebben észrevehető jó. Ilyen például, hogy hálás vagyok, hogy meleg otthonba térek haza minden nap vagy hálás vagyok, hogy folyik a víz a csapból vagy hálás vagyok, hogy a testem minden szerve és minden sejtje a nap minden pillanatában tudja a dolgát és értem dolgozik. Ahogy ezeket észreveszed és rácsodálkozol már meg is jelenik a hála.  

3. Hálát adsz valamiért, ami aktuálisan nehézség az életedben. Ez már haladó verzió. Ha azonban csinálod a hálagyakorlatot, ez is viszonylag gyorsan meg fog jelenni. Ne ijedj meg, ez nem lesz könnyű. Egy belső ellenállást fogsz tapasztalni.  Hogy 'márpedig te ezt le nem írod.. ' 'Méghogy ezért legyek hálás.. Jó vicc..'  Ehhez hasonló gondolatok fognak megjelenni ellenállásként. De ne hallgass rájuk! Nem véletlen jött felszínre a hálagyakorlatod során ez a nehézség. Ha fogcsikorgatva is, de írd le és amennyire csak tudod érezd át a hálát érte. Az a tapasztalat, hogy ez az ami újra és újra előkerül a napi hála során. Egészen addig, amíg ki nem dolgozod magadból. Ennek hatására meg fogod látni a nehézségben rejlő tanítást és fogcsikorgatás helyett őszinte hálát fogsz érezni, hogy megtapasztalhattad. Ilyen pl, amikor hálát adsz azért, hogy kirúgtak a munkahelyedről vagy hálát adsz azért, hogy megcsalt a párod.. Ezek kemény szembesítések önmagaddal, de elkerülhetetlen a fejlődéshez. 

4. Hálát adsz azért, amire vágysz. 

Ha olvastál már könyvet a vonzás törvénye témájában, akkor bizonyára nem újdonság számodra, hogy adj hálát azért, amire vágysz, mintha már meg is történt volna és ezzel fogod bevonzani az életedbe. Itt is jöhet a belső ellenállás. Hogyan adjak hálát valamiért, ami még nincs is, csak vágyom rá. Én itt azzal szoktam áthidalni, hogy a lehetőségért adok hálát, hogy megtapasztalhatom azt, amire vágyom. A lehetőség mindig adott. Próbáld ki. Csodálatos hidat képez a jelened és a vágyott jövőd között, ami a hála köveivel van kikövezve. 

+1 Spontán hála

Ez már a következménye lesz a hálagyakorlatodnak. Mondhatjuk úgy is, hogy ezzel aratod le a babérokat. Minél edzettebbek a hálaizmaid, annál gyakrabban fog megjelenni a spontán hála érzése. Ez nem is érzés, inkább egy kegyelmi állapot. Amikor hirtelen a semmiből átmos a hála. Egyszerre vagy hálás a mindenért és a semmiért. A létezésért. Könnyek szöknek a szemedbe a létezés csodájáért. 

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Felcsigáztalak ugye? 

Tarts velünk és tapasztald meg te is a hála csodálatos erejét!

Itt tudsz csatlakozni: 

https://www.facebook.com/groups/hala2018/

Később is ér becsatlakozni, nem csak január 1-jén!

Lehet, hogy nem is hagyjuk abba a 40 nap után se..;)

Zserbósütés és Boldogságvállalkozás

Nem mondom, hogy idén annyira nagy karácsonyi hangolódásban lennék.. 4 nap múlva karácsony és szinte semmit nem érzek belőle. Pedig az elmúlt években szokásommá vált, hogy decemberben már visszaveszek a munkából, lassítok és a karácsonyi hangolódást teszem meg a vállalkozásom fő tevékenységi körének.
 
Idén is ez volt a terv, de valahogy úgy elszaladt a december, hogy most kapok észbe, hogy elfelejtettem hangolódni. Annyi munka volt, annyi lendület és lelkesedés volt bennem, hogy nem tudtam és nem is akartam kikapcsolni, leállni. De nem bánom. Az idei karácsony ilyen. És ez most pont így jó.
Régóta érett bennem egy új program, de most viszonylag hirtelen robbant ki belőlem. Nem volt mit tenni ellene. Ha most jön, hát most jön. Karácsony ide vagy oda..
 
Felültem erre a hullámra és belelelkesedtem. :) Aminek megvan az eredménye is, hiszen már most nagyon sokan jelentkeztetek a január 1-jén induló BOLDOGSÁGVÁLLALKOZÁS PROGRAMRA.
zserbo_su_te_s_boldogsa_gva_llalkoza_s.png

Ezt egyszerűen nem lehetett máskor elindítani, mint újévkor. Annyival erőteljesebb lesz az újév lendületével. 
Csináltam egy kérdőívet, amit már több, mint ötvenen visszaküldtetek. Olyan jó látni, hogy életkortól, nemtől, foglalkozástól, érdeklődéstől és mindentől függetlenül ott van a vállalkozókedv, ott van a lelkesedés,a tanulnivágyás, a tenni akarás!

Csak szólok, hogy vannak még helyek.. Egy online oktatásban az is a jó, hogy jó sokan elfértek a "tanteremben", így elvileg nem kell létszámlimitet alkalmazni. De mivel itt azért egy folyamatos kérdezz-felelek is van köztünk, emiatt muszáj limitálnom, hogy minden kérdésetekre tudjak válaszolni. A tapasztalatok alapján ezt a limitet 300-ban határoztam meg. Viszont ebből már 130 hely elkelt. Ráadásul mindössze 4 nap alatt, amiért nagyon hálás vagyok!

Úgyhogy ha szeretnéd 2018-at egy jókora lendülettel kezdeni, ha tervezel saját vállalkozást a jövő évre, vagy ha még ez ennyire konkrétan nem is fogalmazódott meg benned, de szeretnél tanulni, fejlődni, akkor csatlakozz te is a mi kis insiráló, lelkes csapatunkhoz!

Itt találsz még infókat a tematikáról, rólam, illetve jelentkezni is itt tudsz: 
http://boldogsagfrekvencia.hu/boldogsagvallalkozas-program/

Képhez komment: Nagyimnál zserbót sütök köténykében..  Csak, hogy lássátok, hogy azért ha nem is főtevékenységként, de a karácsonyi hangolódás legfontosabb részei idén se maradnak el.

Szavazzatok mi legyen a következő program!

Hétvégén valamiért mindig hatékonyabban tudok dolgozni. Szerintem ez is a 'kötelező' elleni lázadásom. Hétköznap munkára való, akkor dolgozni "kell", így nehezebben megy. Hétvégén meg, amikor "nem kötelező" dolgozni, a kreativitásom szárnyakra kap. 

Most végre befejezem a Tudatos Teremtés Program "újratöltve" verzióját és nekikezdek valami újnak is.
Nagyon régóta vágyom rá, hogy új program legyen, csak annyi háttérmunka volt, hogy mindig halogattam.

img_9622_1.jpg

De most már nem érdekel semmi háttérmunka, annyira feszít már belülről az új program, hogy nincs mit tenni, ki kell, hogy buggyanjon belőlem. 

Én már tudom melyik lesz a következő, de többet is tervezek az elkövetkezendő időszakban.

 

SZAVAZZATOK MELYIK LEGYEN A KÖVETKEZŐ PROGRAM! 
És persze kérdezzetek, ha kérdés van!

 

Észreveszed, hogy milyen luxusban élsz?

Az emberek többsége nem veszi észre, hogy luxusban él. Hogy milyen jómód, bőség veszi körül.. Nem is számol utána, hogy sokszor, akiről azt gondolja, hogy luxusban él, az lehet, hogy hasonló havi büdzséből gazdálkodik, mint ő maga. Ha ezt észreveszed, tudatosítod 

Vegyük csak a legalapvetőbb példát. Dohányzás. Hálistennek soha nem volt vele dolgom és gyakran hálát adok, hogy soha nem szoktam rá, mert látom, milyen nehezen szoknak le róla. Sokszor hallom a környezetemben olyan emberektől, akik cigiznek, hogy "Könnyű neked... én ezt nem engedhetem meg magamnak... " 

stocksnap_3kpf75mo7f.jpg

De mennyibe is kerül egy doboz cigi? És mennyit szív el egy dohányos naponta? Ha dohányzol, tudod mennyi pénzt költesz cigire havonta? És évente? Tudod mennyi mindenre tudnád ezt még költeni? Persze mindenkinek szíve joga dohányozni. Sőt, lehet, hogy valaki szeret is cigizni. Ezzel nincs is semmmi gond. Csak akkor ne mondja, hogy bármit is nem engedhet meg magának. Legalábbis a cigibüdzsé keretének az erejéig biztos ne. Ez az ő döntése, hogy neki ez a fontosabb. De ezt neki is tisztán kell látni. Őszintének kell lenni magunkhoz. Ne miattam ne mondja, hanem maga miatt. Mert ezzel éppen a szegénységtudatát erősíti. Hogy valamit nem tehet meg. Hogy áldozat. Ha már a hozzáállásán változtat és azt mondja, igen, én is megtehetném, de én ehelyett inkább cigizek, mert így döntöttem, máris más a gyerek fekvése... És mint tudjuk a külső körülményeink a belső hozzáállásunkon múlnak. Ha meg eddig ezt még nem tudtad, változtass a hozzáállásodon, figyeld mi történik és megtudod...

Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem jógázni és megvettem a havi bérletet 25.000 Ft-ért, azon gondolkoztam, micsoda úri dolog ez és hogy csak a jómódúak engedhetik ezt meg maguknak. És nagyon büszke voltam magamra és hálás voltam, hogy éppen elindulva a bőségtudatosságom útján, megengedem magamnak ezt a "luxust". Aztán mivel akkor már a tudatosság szemüvegén keresztül figyeltem a világot, gyorsan fel is tettem magamban a kérdést, hogy miért is gondolom ezt luxusnak? Hiszen mások ennél több pénzt is elköltenek havonta például cigire. Azt mégse katergorizálja senki a luxuskiadásokhoz. Mert ugyebár nem a jómódúak kiváltsága a dohányzás...

people-2568410_1920.jpg

A másik ilyen tipikus beakadás a reülőjegyekkel kapcsolatban van. Ez is pár éve történt, amikor egy kocsmázás alkalmával szóbakerült egy baráti pár, akik épp Lisszabonban voltak. Mire az egyik srác meg is jegyezte, hogy óó, hát persze, jól megy nekik, már megint utaznak... Mondta ezt cigivel és sörrel a kezében.. Gyorsan lecsaptam a magaslabdát, hogy számolja már ki, hogy mennyit költ havonta ezekre az "élvezeti cikkekre" és garantálom, hogy abból kétszer is repülőre ülhetne havonta, mert manapság már sokszor olcsóbb repülni, mint mondjuk vonattal elmenni országon belül valahova. De valamiért még mindig sok embernél beragadt, hogy a repülés luxus. Az utazás, a nyaralás luxus. Ezt nem engedhetem meg magamnak...

Tényleg nem? Vagy csak úgy döntesz, hogy neked más fontosabb...? 

Azzal, ha fölvállalod a felelősségedet, máris kikerülsz az áldozat szerepből és hirtelen az életed kormányosává válsz. Nehéz? Igen.. Könnyebb sodródni az árral tehetetlenül, mint vállalni a felelősséget az életünkért és a kezünkbe venni az irányítást. Pedig nagyon megéri! 

Számoljunk egy kicsit a cigi példájánál maradva...

Egy doboz cigi 1000-1500 Ft között van. Egy átlag dohányos elszív egy dobozzal egy nap. Számoljunk 1250 Ft-tal.

 

  • Ez 37.500 Ft havonta.
  • 450.000 Ft évente.
  • 2.250.000 Ft 5 évente
  • és 4,5 millió 10 évente.

Lássuk, mi minden "luxusra" költhetnéd a cigipénzt? 

massage-therapy-1612308_1920.jpg

  • Minden héten elmehetsz egy jó étterembe vacsorázni

stocksnap_l2cpkjr7rl.jpg

  • Elmehetsz tanulni valamit- mondjuk egy nyelvet- ha minden hónapban intenzív tanfolyamra mész, akkor maxolod ki ezt az összeget. Normál tanfolyam esetén még tudsz mellé venni akár egy jógabérletet 25.000 Ft-ért és akkor az egészségedre is gondoltál. 
  • Minden hónapban elutazhatsz fapadossal egy városnéző hétvégére. De legyünk nagyvonalúak.. Utazz 2 havonta és akkor nem kell vadásznod az olcsó jegyeket. Azaz egy évben 6 különböző városbt ismerhetsz meg. https://wizzair.com/ és https://www.airbnb.hu

stocksnap_7rn8kcxwib.jpg

  • Minden héten elmehetsz felfrissülni egy jó masszázsra. De ha mondjuk ezt is kuponon veszed, akkor akár 2 naponta is élvezheted a masszázs áldásos hatását. 

wellness-285587_1920.jpg

De tervezzünk egy kicsit a távolabbi jövőbe...

  • Egy éven belül már akár autót is vehetsz magadnak.. Mondjuk egy ilyen Reanult Megane cabriót.. 

renaultmegane.jpg

Forrás: hasznaltauto.hu

  • De ha 2 évet nézünk, akkor egy ilyen Peugeot cabriot is.. 

peugeot-206-cc-471_9.jpg

  • Évi 450.000 Ft-ból minden évben elmehetnél akár a télből a nyárba is. Én 4 hónapnyi nem cigizésből vettem idén januárban repülőjegyet oda-vissza Miamiba.. Itthon tombolt a -15 fok, én meg közben szépen lebarnultam a 30 fokos napsütésben. A szállás és a költőpénz pont kijön a maradék 8 hónap 'nemcigizempénzből'. 

miami-1198921_1920.jpg

  • Vagy vehetsz jet-skit vagy akár egy kisebb motorcsónakot is egy év alatt. Több év alatt nagyobbat... vagy többet... :)

jet-ski-188922_1920.jpg

Vagy indíthatsz egy vállalkozást, jótékonykodhatsz, vehetsz sok szép ruhát, eltarthatsz több gyereket vagy mégtöbb kutyát, de persze el is pókerezheted, ha ahhoz van kedved, ha úgy döntesz. Mert a te döntésed. Ugyanígy elszórakozhatod, elihatod, eleheted és el is cigizheted természetesen. Mindenkinek szíve joga, egyéni döntése és felelőssége. 

Csak legyünk őszinték magunkhoz és lássunk tisztán, hogy milyen bőségben élünk!

És a cigi természetesen csak egy példa volt. A lényeg a hozzáállás. hogy észrevegyük, amikor valakiről azt gondoljuk, hogy ő mennyivel jobban él és akkor számoljunk! És ha még a számok is azt mutatják, hogy jobban él,akkor ne irigykedjünk, egyszerűen csak adjunk hálát, hogy példát mutat rajta keresztül az élet, hogy így is lehet. Aztán ennek tükrében dönthetünk a saját életünkről.  Feltehetjük magunknak a kérdést: "Miért ne élhetnék én is ilyen jól?"

Elmondhatjuk magunknak, hogy: 

"Bármire képes vagyok én is, amit csak akarok! Megérdemlem a jólétet, a bőséget. Hálás vagyok, hogy láttam egy ilyen példát és ez rámutatott a saját bőségemre és a saját lehetőségeim határtalanságára." 

Figyeld meg, hogy már azzal, hogy ezt tudatosítod, mennyivel másképp fogod érezni magad. És figyeld meg, hogy attól, hogy másképp érzed magad, mennyire más gondolataid, cselekedeteid lesznek, mennyire más lehetőségeket fogsz észrevenni és megragadni és ezáltal mennyire más életkörülményeket teremtesz magadnak. És akkor még le se szoktál a cigiről...;) 

Változtass magadon és megváltozik a világod!

Kiss Kata- boldogságtréner

Ha szeretnél te is dolgozni a bőségtudatod tágításán csatlakozz hozzánk a Bőségteremtő Programra: 

Részletek és jelentkezés itt: 

http://boldogsagfrekvencia.hu/bosegteremto-program/

 

Nézd meg hogy változott Jani élete a Bőségteremtő Program által: 

Jelentkezés és részletek a Bőségteremtő Programról itt: 

http://boldogsagfrekvencia.hu/bosegteremto-program/

5+1 tipp, amit a bőségtudatod tágításáért megtehetsz

Néhány napja a facebookra kiposztoltam a sztorimat, a bőségtudatom tágításával kapcsolatban. Hogy néhány éve még a BKV jegyre se volt pénzem, de tudatos önismereti munkával, sok-sok pénzügyi blokk oldásával mára már biztos egzisztenciát teremtettem magamnak és többek között azt is megtehettem, hogy egy hónapra elutaztam a télből a nyárba. Nagyon sok megkeresés érkezett, hogy pontosan hogyan csináltam. Összeszedtem az 5 legfontosabb dolgot, amiket az elmúlt években a bőségtudatom tágítása érdekében megtettem. 

ana-gabriel-9809.jpg 

1, Szeresd magadat! Kapcsold ki az önbüntető programokat!

A legtöbb esetben-sőt szerintem minden esetben- ha valami nem tetszik az életünkben, az azért van mert tudat alatt büntetjük magunkat valamiért. A legfontosabb önmagad feltétel nélküli elfogadása és szeretete. Ez az alapja mindennek. Akármilyen nehézség van az életedben, ha elkezded lebontani, mindig ide fogsz kilyukadni! Szeresd magadat! Tudd, hogy egy megismételhetetlen csoda vagy! Úgy vagy tökéletes, ahogy vagy!

Önmagunk feltétel nélküli szeretetét sokszor összekeverik a beképzeltséggel, egoizmussal. Itt az idő ezt rendbetenni a fejekben, hogy ez két teljesen külön dolog. Hogyan várod, hogy jó dolgokat, boldogságot, bőséget, egészséget kapj az élettől, ha nem szereted magadat? Állj a tükör elé, nézz mélyen a szemedbe és ismételd magadnak, hogy "SZERETLEK!"

 

2, Tudatosítsd a pénzzel kapcsolatos korlátozó hiedelmeidet és írd őket át!

Rengeteg tudatalatti hitrendszer dolgozik bennünk a pénzzel kapcsolatban. Neveltetésünkből adódóan is számtalan ilyen minta található a tudatalattinkban, amik ott futnak a háttérben programként, ha nem is tudunk róluk, akkor is! Sok olyan is van, amit könnyedén tudatosíthatsz, ha kicsit foglalkozol a témával! Gondold végig milyen volt a szüleid kapcsolata a pénzzel, mit hallottál gyerekkorodban a pénzzel kapcsolatban. Gyűjtsd össze ezeket egy csokorba és fogalmazd újra! A legklasszikusabb példa erre a "Pénz nem boldogít." Hogyan tudnád ezt újrafogalmazni? 
 

3, Helyezd át a figyelmedet a hiányról a bőségre!

Akármilyen helyzetben is vagy, a bőség ott van az életedben most is! Találd meg ezt a bőséget az életedben itt és most! Írj listát róla, milyen bőségben élsz! Lehet, hogy ez elsőre nehéznek tűnik, de hidd el csakis azért mert a hiányon van a figyelmed. Azon, hogy mid nincs és nem azon, hogy mid van! Ahogy elkezded tudatosítani mi minden van az életedben, a bőség utat talál feléd! Jó játék! Kezdj neki most!

 

4, Figyelj oda hogy fogalmazol! A szavak teremtenek!

A szavak teremtő ereje. A tudatosság egyik legfontosabb lépése, hogy odafigyelsz arra, amit mondasz és ahogy mondod. A legjobb példa erre a “NINCS SEMMI BAJ”. 3 negatív szó, amivel bíztatni akarnánk a másikat vagy éppen magunkat, de pont az ellenkezőjét érjük el. Mennyivel jobban hangzik a “MINDEN RENDBEN VAN”. Évek óta tudatos vagyok erre és a mai napig előfordul, hogy már kimondtam a 3 negatív szót és csak utána kapcsolok. A megszokás nagy úr. A negatív szavak, a negatív gondolatok negatív élethelyzeteket fognak vonzani az életedbe. Legyél tudatos a gondolataidra és a szavaidra! 

 

5, Legyél boldog itt és most!

Lépj ki végre a boldogságcsapdából és hagyd abba a boldogság kergetését! A boldogságod nem valahol a jövőben van! A boldogságod itt és most van! A boldogság te magad vagy! Állj meg egy pillanatra és tedd föl magadnak a kérdést, hogy miért ne lehetnél itt és most boldog? A boldogságod az alaptermészeted! Ahogy ezt a kérdést fölteszed kinyitod magadat a boldogságra! 

 

5+1, Adj hálát minden nap!

A rendszeres hálaadás a bőségen tartja a figyelmedet nap, mint nap. A hálával utat nyitsz a csodáknak az életedbe! Nem hiszed? Próbáld ki! ;) 

Ha szeretnéd tágítani a bőségtudatodat és úgy érzed szükséged van ehhez segítségre, jelentkezz a Bőségteremtő Programra, ahol 4 héten keresztül részletesen, példákkal alátámasztva mesélem el a teremtéseim történetét és letesztelt bőségteremtő gyakorlatokkal, személyre szabott konzultációkkal vezetlek a bőségtudatod tágításának izgalmas útján. 

Itt tudsz jelentkezni:

http://boldogsagfrekvencia.hu/bosegteremto-program/

Nem hiszek a csodákban...

Hétvégén jött egy érzés...

Ez volt: 

nem_hiszek_a_csodakban-2.png

 

A furcsa az volt benne, hogy ez az érzés jó volt. Kellemes, könnyed érzés. Pedig ezek a szavak elsőre nem ezt az érzést mutatják. Aztán elkezdtem ízlelgetni ezt a mondatot, ezt a könnyed állapotot.

És megértettem...

Unalomig ismételjük, hogy higgy a csodákban! Millió idézet kering a közösségi hálón ezzel a felszólítással! Elsőre lehet, hogy lelkesít is, de valami mégse stimmel vele! És nem, nem az, hogy közhelyes. Valami egészen más. Ami sokkal mélyebben rejlik. 

Ha hiszek a csodákban, akkor kétségeim vannak a csodában. Hogy is van ez? Hinni annyi, mint kétségben lenni? Ambivalensnek tűnik, igaz? Pedig logikus... 

Abban a mondatban, hogy hiszek a csodákban, a dualitás van benne. Elkülönülök a csodától. Vagyok én, aki hiszek és van a csoda, amiben hiszek. Nincs meg az EGYség. KÉTség van. 

Ha tudom, hogy vannak csodák, nem kell hinnem bennük. A bizonyosságban, az EGYségben nem értelmezhető a hit. 

Amikor azt mantrázom, hogy hiszek a csodákban, kapaszkodok. Kétségeim vannak és kapaszkodok. Ahogy megérkezett ez a felismerés, csak mosolyogtam és zuhantam... Elengedtem. Nem kapaszkokodtam tovább.. Csak zuhantam a létezés csodájában. 

Nem hiszek a csodákban, a csodát élem. Nem hiszek a csodákban, én magam vagyok a csoda! 

boldogsagfrekvencia_program_1.jpg

Mi lett volna, ha..

Tegnap este megint szuper csopitalink volt a Boldogságfrekvenciás csapattal!:) Beszélgettünk többek között a "mi lett volna, ha..." érzéséről is. Amikor az ember elmereng, hogy mi lett volna, ha anno valamikor régen a múltban nem jobbra megy, hanem balra. Nem így dönt, hanem úgy. Milyen lenne most az élete?

Vannak erősebb "mi lett volna ha..." beragadások, amikor egy-egy nehezebb döntéshelyzetben elindulsz az egyik úton, de a lelked egy kicsiny részecskéje a másik utat választja. Ilyenkor ez a kicsiny részecskénk abban a másik  párhuzamos valóságban él. Mert az a valóság is létezik, csak tudatunkkal, érzékszerveinkkel nem azt a valóságot érzékeljük. De lelkünk egy kis része ott van, és küldi a jeleket onnan. Ezek a jelek érzések formájában érkeznek meg tudatunkhoz, ami megzavarhat, felkavarhat. 

dontesd.jpg

Mit tudsz tenni, amikor feltör egy ilyen "mi lett volna, ha" érzés? 

  1. A legfontosabb ilyen helyzetben, hogy tudatosítsd magadban, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van. Hogy pont ott kell lenned, ahol most vagy. Nincs olyan, hogy rossz döntés. Akkor, amikor döntöttél a két út közül, az akkori tudásodnak, érzelmeidnek megfelelően a legjobb döntést hoztad.  
  2. Tudatosítsd magadban, mennyi csodálatos dolog van az életedben, amik lehet, hogy abban az esetben, ha akkor a másik utad választod, nem lennének benne, vagy nem így lennének.
  3. Tudatosítsd azt is, milyen tanításai voltak ennek az útnak. Miért választhattad anno ezt az utat, mit akartál megtapasztalni belőle. 
  4. Ne akard görcsösen eltűntetni ezt az érzést, de ne is ragadj bele! Csak figyeld meg, hogy van egy ilyen érzésed és engedd tovább!
  5. Kérd a lélekrészedet, hogy térjen vissza ebbe a valóságodba, amit most a tudatoddal érzékelsz!
  6. Tudd, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van, te is úgy vagy tökéletes, ahogy vagy! 
  7. Szeresd magadat, szeresd a döntéseidet, szeresd az életedet! Szeresd magadat azzal együtt, hogy néha elfog a kétség, hogy jól dönttötél-e!

 

És számtalan olyan hétköznapi apróság van, amiről nem tudatosan döntünk. Mégis minden pillanatban döntéseket hozunk tudatalatt. És ezekből a döntésekből áll össze a valóságunk. Ezeken nem kattogunk utólag, mert nem is volt tudatos, inkább életünk nagy eseményei után szoktuk tudatosítani, hogy milyen apróságokon múlt, hogy pont jókor voltam jó helyen. Hogy mennyi apró részletnek kell stimmelnie ahhoz, hogy létrejöjjön például egy találkozás, ami utána megváltoztatja az egész életedet... 

Erről a témáról mindig a Nő kétszer című film jut eszembe, Gwyneth Paltrow-val! Igazi könnyű kis limonádé, de annál elgondolkodtatóbb, mi múlik egy olyan apróságon,  hogy eléred a metrót vagy nem éred el. Más lesz ettől az életed? Csak az út lesz más vagy a végcél is? 

Neked is szokott "Mi lett volna, ha..." érzésed lenni? Mit teszel ilyenkor? 

boldogsagfrekvencia_program_1.jpg

 

Szándékos, előre kitervelt bűncselekményt követtem el...

Március elseje óta 40 napos böjtön vagyok. Azaz ma van a 24. napom, tehát akárhogy is számolom, nem értem még a végére. A böjtöm egyik fogadalma, hogy 40 napig nem iszom kávét. Meglepően jól ment. Jobban éreztem magamat, fittebb voltam, csak néha kúszott be a fejecskémbe, egy-egy kósza gondolat erejéig, hogy de jólesne egy kávé... De gyorsan tovaszálltak ezek a gondolatok.
Ma azonban valami megváltozott. Jött a kósza gondolat és nem bírtam szabadulni tőle. És nem azért, mert annyira nagyon vágytam a kávéra.. Inkább csak a bűnözés izgalma miatt..vagy a tiltott gyümölcs megtapasztalása miatt.. a megengedés megtapasztalása miatt... a rugalmasságom megtapasztalása miatt... szeretek kísérletezni az érzéseimmel, feszegetni a határaimat, tapasztalni önmagamat... Milyen érzés, ha megszegem a böjtömet?
Innentől egy nagyon izgalmas játék indult el bennem.. Megtegyem? Ne tegyem? Kudarcként élem meg? Gyengeségként élem meg? Megbánom? El tudom engedni? Tudom magamat így is szeretni hogy megszegem a fogadalmamat?
img_3540.jpg
Amikor eldöntöttem, hogy oké, megteszem, kipróbálom mit vált ki belőlem, rögtön nem is vágytam a kávéra. Elkezdett dolgozni bennem a kudarctól való félelem. Minek igyak kávét, amikor nem is vágyom rá és még a fogadalmamat is megszegem általa? Tiszta hülyeség, hogy ilyeneken kísérletezek.. Ma nem iszom, majd esetleg holnap, addigra alaposabban végiggondolom, hátha elmúlik ez a hülye kísérletezési vágyam és akkor nem vallok kudarcot a böjtömben.. 
Aztán közelítettem a kávézóhoz és valami cinkos izgalom kerített hatalmába. A tiltott gyümölcs izgalma. Majd kiesett a szívem a helyéről, minthacsak valami titkos szerelmi légyottra mentem volna.
Amikor kikértem a kávét, még körbe is néztem aggódva, hogy nehogy meglásson valaki...
Leültem, letettem magam elé és csak néztem az ismeretlen ismerőst... Tényleg megteszem? Még van visszaút.. Még dönthetek úgy, hogy nem megyek bele a bűnbe... Bűn ez egyáltalán? Ki mondja, hogy bűn? Dönthetek úgy, hogy ez nem bűn? Megmásíthatom a fogadalmamat? Lehetek rugalmas vagy ki kell tartanom, ha egyszer megfogadtam valamit? 
Majd elöjöttek a megszokások és hirtelen, gondolkodás nélkül belekortyoltam.. ahogy mindigis szoktam... az első korty nem esett jól.. keserű volt.. nem tudom,hogy ez a kávé nem volt jó, vagy ennyire elszoktam tőle, de nem éreztem, hogy a viszontlátás öröme annyira nagy lenne.
Megittam és nem dőlt össze a világ. Megszegtem ezzel a böjtömet, de nem haragudtam magamra ezért. Sőt, büszke voltam magamra, hogy rugalmas voltam. Hogy megengedő és megbocsátó voltam magammal szemben. Ezek legalább annyira fontosak, mint, hogy kitartsunk a fogadalmaink mellett. Sőt...
A foggal-körömmel ragaszkodás ahhoz, hogy nem iszom kávét, ugyanúgy kávéfüggőség, mintha innék minden nap. Csak az érem másik oldala. A megengedés könnyed állapota a szabadság. 
Megszegtem a böjtömet, de ez nem azt jelenti, hogy holnaptól nem folytatom. Dönthetek úgy, hogy folytatom, de dönthetek úgy is bármikor, hogy abbahagyom. Vagy csak, hogy éppen ha kedvem van, iszom egy kávét, ha nincs kedvem, nem iszom. 
A kudarc se kudarc, csak egy tapasztalás, egy tanítás. Felfoghatnám úgy is, hogy kudarcot vallottam, ehelyett egy izgalmas tanítás lett belőle. 

 

süti beállítások módosítása