Zserbósütés és Boldogságvállalkozás
Ezt egyszerűen nem lehetett máskor elindítani, mint újévkor. Annyival erőteljesebb lesz az újév lendületével.
Csináltam egy kérdőívet, amit már több, mint ötvenen visszaküldtetek. Olyan jó látni, hogy életkortól, nemtől, foglalkozástól, érdeklődéstől és mindentől függetlenül ott van a vállalkozókedv, ott van a lelkesedés,a tanulnivágyás, a tenni akarás!
Csak szólok, hogy vannak még helyek.. Egy online oktatásban az is a jó, hogy jó sokan elfértek a "tanteremben", így elvileg nem kell létszámlimitet alkalmazni. De mivel itt azért egy folyamatos kérdezz-felelek is van köztünk, emiatt muszáj limitálnom, hogy minden kérdésetekre tudjak válaszolni. A tapasztalatok alapján ezt a limitet 300-ban határoztam meg. Viszont ebből már 130 hely elkelt. Ráadásul mindössze 4 nap alatt, amiért nagyon hálás vagyok!
Úgyhogy ha szeretnéd 2018-at egy jókora lendülettel kezdeni, ha tervezel saját vállalkozást a jövő évre, vagy ha még ez ennyire konkrétan nem is fogalmazódott meg benned, de szeretnél tanulni, fejlődni, akkor csatlakozz te is a mi kis insiráló, lelkes csapatunkhoz!
Itt találsz még infókat a tematikáról, rólam, illetve jelentkezni is itt tudsz:
http://boldogsagfrekvencia.hu/boldogsagvallalkozas-program/
Képhez komment: Nagyimnál zserbót sütök köténykében.. Csak, hogy lássátok, hogy azért ha nem is főtevékenységként, de a karácsonyi hangolódás legfontosabb részei idén se maradnak el.